ÜDVÖZÖLJÜK A HVSHE HONLAPJÁN

Madárbarát Egyesület

Elérhetőségeink:
Stettni-tó Hegyeshalom
E-Mail: hvshe@stettni.hu


Beköszöntő!  

Üdvözöljük, Kedves Olvasó! Köszöntjük Önt a "Csuszka" című újszülött kiadványunk első olvasói között. Biztos járt már úgy, hogy jó lenne egy picit letenni a lantot. Megpihenni és elrepülni olyan helyre, ahol gondtalanul ábrándozhat. Mi ebbe a mesebeli hangulatba szeretnénk ringatni a következő sorokkal. A lapunk célja, hogy együtt álmodjunk Önnel egy megvalósult kalandot, amely erdőn, mezőn, nádasokban, nyílt vizeken keresztül juttat el bennünket.

Már így az első számban kéréssel fordulunk Önhöz. Amennyiben lenne olyan téma, melyről szívesen olvasna vagy szeretne közzé tenni, kérjük jelezze felénk!

Továbbá abban szeretnénk segítségét kérni, ha ismerősei között akadnak olyanok, kik szívesen olvasnának a természetjárásról, jutassa el levelünket. Természetesen a cikkeket természetvédelemi okból bárhol közzé lehet tenni, de kérjük az írók (kép készítőjének) feltüntetését.

 

Köszönjük

Elérhetőségeink:  

Behon Gábor: 06-70/281-7378

E-mail: universumking@citromail.hu  

Nagy Kornél: 06-20/515-0547

E-mail: korneln@freemail.hu 

Sütő Marianna: 06-20/937-1533

A havonta megjelenő kiadványaink letőlthetőek a Sttetni-tó honlapjáról.

2008. márciusi kiadás

PDF fájlok megte-kintéséhez az ingye-nesen használható Adobe Acrobat Reader szoftver szükséges.
Amennyiben az Ön számítógépén nincs ez a szoftver telepítve, akkor ingyenesen le-töltheti innen.


letőltés